A DOS rendszert fejlesztők felismerték, hogy a Windows rendszerek által kínált grafikus felület több lehetőséget biztosít számukra, ezért a DOS alaprendszerére felépítették a Windows változatot.
Ez több lehetőséget nyújt a felhasználónak, illetve jobb vizuális élményt. Ettől függetlenül a mag nem változik, de a grafikus kirajzolás miatt lassul(hat) a rendszer.
tres; DOS; uno – a visszaszámlálás elkezdődött
Ettől sajnos a DOS nem veszíti el a jól érezhető hátrányait:
A VAS
A DOS alapú rendszerek hardver támogatottsága, valamint a Microsoft támogatása az XP-ben volt utoljára valamire való.
Sajnos bármilyen jó rendszerről legyen szó, az óra ketyeg és a technológia csak modernebb lesz, a fejlesztők egyre jobban ki fognak kopni és a munkatársak átállási hajlandósága sem lesz jobb, minél később állunk át egy korszerű megoldásra. Ez utóbbit látom a legnagyobb kihívásnak a cégek életében, akik DOS alapú rendszerről szeretnének átállni.
Egyre nehezebb lesz
A fogfájás – fogorvoshoz dilemmához tudnám hasonlítani. Fáj is, lyukas is, de még bírom – egy kis fájdalomcsillapító és jobb is. Aztán egy nap gerincen végigfutó fájdalom, irány az ügyelet, és lehet gyökérkezelni 40ezerért (és legalább 2-3 alkalommal még menni is a fogorvoshoz). Pedig ha anno elmentem volna, max egy 10 ezres tömés lett volna…
Valahogy így van ez a régi DOS alapú rendszerek cseréjével is. Működnek. Láttam olyat is, ahol zseniálisan működnek. A munkatársak olyan gyorsan és pontosan verték bele az adatokat, hogy csak lestem. Egér? Sehol!

Ezek a munkatársak 10-25 éve használják ezeket a rendszereket, úgy megszokták, hogy álmukban is tudnak főkönyvet F1-F12 kombinációval lekérdezni 🙂
Ezeket a munkatársakat kell egy teljesen más – párhuzamos univerzumban működő – rendszerre átállítani úgy 1-2 év alatt, hogy a munka hatékonysága és a cég termelőképessége is növekedjen. Óriási kihívás minden résztvevőnek, sokan ezért is halogatják, mint a fogorvosi vizsgálatot.

Megoldást csak az jelenthet, hogy a menedzsment vesz egy óriási levegőt, és elkezdi megfelelően megtervezni az átállás mérföldköveit, céljait. Ezután ezt a döntést átviszi a munkatársakon, és hangsúlyozza azokat az előnyöket, amivel egy ERP rendszer jár:
Az új rendszer kiválasztás során nem mehetünk el a tény mellett, hogy a cég már jól bevált és beidegződött folyamataihoz is hozzá kell nyúlni, hiszen a modern ERP rendszerek már kevesebb felhasználói szabadságot engedélyeznek a DOS-hoz képest. Így az átállás nem csupán szoftver oldalon, hanem cégszervezés, folyamat oldalon is meg kell, hogy történjen. Ez a szakasz alkalmas arra, hogy teljes folyamat optimalizációt hajtson végre a menedzsment, ami természetesen komoly munka és nem kis felelősség.
Ezért a kiválasztott szoftver cég tanácsadóinak kompetencia vizsgálata legalább olyan fontos, mint maga a platform, amit a DOS rendszert használó cégek be kívánnak vezetni.