GINOP Plusz-1.2.3-21

A mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai és infrastrukturális fejlesztéseinek támogatása

Frissítve a január 17-i változásokkal

Mikro-, kis- és középvállalkozások technológiai és infrastrukturális fejlesztésére jelent meg pályázati kiírás a napokban. A pályázat több területet is támogat, köztük az informatikai (IT) beruházásokat is, amikkel extra pontok szerezhetők az elbírálás során, ebben tud a Dyntell segíteni az érdeklődők számára.

A múlt tapasztalataiból tanulva érdemes már kész pályázattal várni a beadást, hiszen az előző kiírásokhoz hasonlóan valószínűleg óriási lesz az érdeklődés. A kiírás értelmében legalább 24 órán át kötelesek az üzemeltetők biztosítani a beadás lehetőségét, így attól nem kell tartani, hogy ezúttal is percek alatt lezárul a jelentkezési szakasz. Ugyanakkor a nagy érdeklődés miatt mindenképpen érdemes felkészülten várni a nyitást.

Pályázat részletei

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg: 100 milliárd forint 

Támogatás összege:

  • minimum 10.000.000 Ft
  • maximum 200.000.000 Ft

melyet a vállalkozás létszáma határoz meg:

Létszám Elszámoltatható költség / fő Elméleti max. elszámoltatható összköltség

  1. kategória – 3-9 fő – 99 millió forint
  2. kategória – 10-49 fő – 179 millió forint
  3. kategória – 50-99 fő – 206 millió forint
  4. kategória – 100-149 fő – 233 millió forint
  5. kategória – 150-199 fő – 260 millió forint
  6. kategória – 200-249 fő – 287 millió forint

 

Pályázat időtartama:

  • Első benyújtási szakasz Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, Észak- és Dél-Alföld régiók számára (80 milliárd forint keretösszeg és 70%-os intenzitás): 2022. január 19. 15:00 – 2022. január 26. 12:00 
  • Második benyújtási szakasz Közép-Dunántúl, Nyugat-Dunántúl, Pest régiók számára (20 milliárd forint keretösszeg és 50%-os intenzitás): 2022. január 27. 8:00 órától – 2022. február 3. 12:00

 

Jelen konstrukció feltételesen visszatérítendő támogatás (azaz későbbi visszamérés – különböző mutatók teljesítése – után dől el, hogy szükséges-e és ha igen, mennyit visszafizetni).

 

Támogatható tevékenységek

Önállóan nem támogatható, de kötelezően megvalósítandó:

  • Technológiai fejlesztést eredményező új eszközök beszerzése

 

Önállóan nem támogatható (legalább kettőnek meg kell valósulnia):

  • infrastrukturális és ingatlan beruházás (összktg max 70%-át érheti el)
  • Tanácsadási szolgáltatások igénybevétele
    (legfeljebb 50 millió Ft értékben, a képzéssel együtt legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 20%-át érheti el). 
  • Képzési szolgáltatások igénybevétele
    (legfeljebb 5 millió Ft értékben, a tanácsadással együtt legfeljebb a projekt elszámolható összköltségének 20%-át érheti el). 
  • Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása (összköltség max 50%-át érhetik el) 
  • Információs technológia-fejlesztés (beleértve az üzleti felhőszolgáltatások igénybevételét) (összköltség max 20%-át érheti el)

 

Kedvezményezetti kör:

Mikro-, kis-, és középvállalkozások, melyekre igazak a következők: 

  • legalább 1 lezárt üzleti évvel rendelkezik,
  • átlagos éves állományi létszáma az utolsó lezárt, teljes üzleti évben legalább 3 fő
  • nem tartozik a KATA hatálya alá
  • Magyarország területén székhellyel rendelkezik 
  • Budapesten kívüli megvalósulási helyszín, melynek a pályázat benyújtási dátumát legalább 60 nappal megelőzően kell bejegyzésre kerülnie

Megvalósítási időtartam: 24 hónap

Igényelhető előleg: A támogatás 100%-a, maximum 200 millió Ft.

A teljes kiírás itt érhető el.

Mit kell tennie, ha pályázni szeretne?

Vegye fel a velünk a kapcsolatot, és egy pályázati, valamint egy IT szakember segítségével átbeszélheti a lehetőségeket, így első kézből informálódhat a pályázat részleteiről is.
Ehhez mindössze annyit kérünk, regisztráljon az űrlap kitöltésével, hogy munkatársunk felvehesse Önnel a kapcsolatot.
Bízunk benne, hogy bármilyen változással is kell szembenéznie cégének a jelenlegi helyzetben, a fenti lehetőség megfelelő támogatást nyújt folyamatai optimalizálásához.