INGYENES E-MAIL TANFOLYAM:
MESTERSÉGES INTELLIGENCIA A CÉGVEZETÉSBEN
avagy hogyan juttassa el vállalkozását a cégvezetés 4.0 fázisába, ahol már a mesterséges intelligencia támogatja döntések jelentős részét
7 RÉSZES EMAIL KURZUS
Középvállalatnak lenni nem könnyű. Amíg egy 300 milliós kis családi vállalkozás egy kézből is átlátható és irányítható, addig egy 600 milliós már alig, egy 1,5 milliárdos cégbe már vezetők kellenek, plusz kontrolling rendszer és sok munkatárs, akikkel gyakran több a gond, mint amit egy cégvezető át tud látni és el bír viselni.
Minden elkezd átláthatatlanul bonyolulttá válni!
Egy középvállalati cégvezető legtöbb problémája ma már HR gyökerű, vagyis a munkaerőhiány következtében (melyet főleg az okoz, hogy nem tudják megfizetni a piaci béreket, főleg nem teljesen bejelentve) a meglévő munkatársak túlóráznak, az alulteljesítőktől pedig nem tudnak megválni. Mindezek miatt sokkal nagyobb a dolgozókon a stressz, egyúttal több a konfliktus, ami viszont csökkenti a hatékonyságot.
Emellett nincs elég forgótőke a növekedéshez, nem látható pontosan az önköltség, sőt, egy multi versenytárs még nyomja is éppen lefelé az árakat.
De a problémák többsége (főleg a HR jellegűek) gyakran csak tünete egy mélyen meghúzódó stratégiai problémának. Több mint 1000 vállalkozás átvilágítása után bátran merem állítani, hogy az esetek többségében mindig ugyanoda lyukadunk ki, mindig ugyanazt az okot találom a problémák mögött, ez pedig az alacsony termelékenység.
Megfelelő termelékenység esetén nem kérdés, hogy céged:
- Teljesen hivatalosan is képes megfizetni a piaci béreket, adott munkakörbe megszerezni a legjobb embereket!
- A magas termelékenysége miatt versenyképes bárhol a világon, emellett a tulajdonosainak képes folyamatosan magas profitot termelni!
- A cég vezetése könnyen átadható, az alkalmazott menedzserek könnyen kontrollálhatók, mert rendkívül transzparens, és távolról is naprakészen elemezhető az egész vállalkozás működése!
Van ebből kiút?
Lehet egyáltalán úgy működtetni egy vállalkozást, hogy a cégvezető-tulajdonos ne menjen ebben tönkre?
Természetesen igen, de ehhez rendszerszinten kell újragondolni a céget, nem egy-két ad hoc probléma megoldása a kiút.
Ebben nyújt nagy segítséget ez a 7 részes, garantáltan szemléletformáló online tanfolyam.
ADATVEZÉRELT CÉGVEZETÉS
2 hét, 7 lecke, 10 perc/lecke – Érdekességek, problémák, megoldások…amit mások nem árulnának el Önnek!
Érdekli, mi jelentette a kiutat annak a gyártó cégnek, amely már 30%-kal a piaci bérek alatt fizetett és a tulajdonosnak sem volt már profitja?
Kíváncsi, hogyan spórolt meg évi 100 milliót egy 2 mrd-os árbevételű pékség, pusztán a Mesterséges Intelligencia (MI) használatával?
Van ötlete, milyen eszköz segítségével jött rá egy 1,5 mrd-os gyártó cég, hogy legnagyobb ügyfelének, az 1 mrd-os multinak valójában veszteségesen gyártanak?
KIKNEK SZÓL EZ A KURZUS?
Elsősorban olyan középvállalatot vezető cégvezetőknek és kontrollinggal foglalkozó munkatársaiknak, akik kevesebb HR problémát és több profitot szeretnének, továbbá keresik az útját annak, hogyan tudnák a fent felsorolt problémákat maradéktalanul megoldani!

TEMATIKA
HOGYAN MŰKÖDIK?
Két naponta elküldjük emailben az aznapi leckét, mindezt 7 alkalommal. A leckék 10-15 perc alatt befogadhatók.
ÉS AZ EREDMÉNY
2 hét múlva ismerni fogja a cégvezetés fázisait, tudja majd, éppen hol tart a cége és hova juthat még el. Megismer stratégiákat, taktikákat, amiket beépíthet cége működésébe.

MIÉRT REGISZTRÁLJON MÉG MA?
Ahogy a Tesla-alapító Elon Musk fogalmazott:
“Ha a konkurenciád mesterséges intelligenciát használ, te pedig nem, akkor élve fog felfalni téged!”