Keresés
Close this search box.

Vízválasztó időszak előtt a KKV-k – Ön lemarad vagy új szintre lép?

A híreket figyelve azt látjuk, hogy a világgazdaság komoly visszaesés előtt áll. Lehetnek ugyan kétségeink, hiszen jelenleg még mindig csak a szelét érzékeljük, amikor viszont elérkezik, kivétel nélkül minden piaci szereplőre hatással lesz – a legtöbbjükre negatívan. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki veszít majd rajta: az ilyen radikális piaci események lehetőséget kínálnak azok számára, akik képesek stratégikusan előre gondolkodni és önállóan sikerre vinni az elképzeléseiket, ismerik a piacukat és hajlandóak okosan hozni áldozatokat a túlélés érdekében. Dr. Kádas Péter 7blog.hu-n megjelent korábbi elemzése is pont az előttünk álló világpiaci válságról szól, illetve azokról a stratégiákról, amiket már ma el kell kezdenünk elsajátítani a túlélés érdekében.

Kádas képszerűen festi le, milyen globális, regionális és helyi folyamatok vezettek oda, hogy az egész fejlett piacot érintő válság gyűrűzzön be a mindennapjainkba, az ettől függetlenül is nehéz helyzetben lévő magyar vállalkozók és az itthon boldogulni kívánó munkavállalók, családok életébe. Kádas nem siet azzal, hogy megnyugtassa az olvasót a jövővel kapcsolatban, ő maga legalább két évig elhúzódó visszaesést és az akár 30%-ot is elérő inflációt valószínűsít, de közben fontosnak tartja kiemelni, hogy azért nincs minden veszve. A kulcs ezúttal is a hideg fejjel gondolkodás és a körültekintő felkészülés, amihez konkrét tanácsokkal is szolgál a vezetők részére.

Látszatintézkedések vagy jövőálló döntések?

A nulladik tanács rögtön a csuklóból, zsigeri alapon történő látszatmegoldás ellen szól. Kádas kiemeli, hogy azonnali reakció lehet a költségek azonnali csökkentése létszámleépítéssel vagy az árkorrekció elodázásával, ám ezek csak látszólag jelentenek megoldást, valójában olyan lefelé mutató spirálba kényszerítik a vállalkozást, ami végül csak ront a helyzeten. Ezzel szemben azonban, írja, vannak olyan módszerek, amikkel tényleges előny szerezhető az ilyen időkben.

A hangsúly Kádasnál is a termelékenységen van: ahogy a jegybank a napokban megállapította és ahogy ismerős lehet a Cégvezetés 3.0 tanfolyamunkból, a magyar KKV-k legnagyobb problémája az, hogy alacsony hatékonysággal működnek, nem tudják kihasználni az alkalmazottaikban, adataikban, sőt, vásárlóikban nyugvó potenciált. Az itthon tevékenykedő nagyvállalatok is kétszeres hatékonysággal tevékenykednek a KKV-khoz képest, amiből egyenesen következik, hogy a nehéz piaci helyzetet nyugodtabban, biztosabban tudják átvészelni. Azonban jó hír, hogy a termelékenység és a hatékonyság befektetéssel növelhető, mindössze a megfelelő nézőpont elsajátítására és a döntéshozó eszközök beszerzésére van hozzá szükség. Kádas az elemzésben megemlíti, hogy üzleti analitikai szoftverekkel az olyan termelékenységjavító intézkedések, mint például a marginnövelés vagy a kevésbé hatékony pontok megtalálása “sima liba”, azonban ehhez kell az elhatározás és a biztos társ, akire rá lehet bízni egy ilyen rendszer kiépítését. Ezt mi a Dyntell-nél is alá tudjuk támasztani: több mint húsz éves működésünk során számos esetben sikerült úgy hatékonnyá (ezáltal nyereségessé) tenni vállalkozásokat, hogy azok utolsó reményként fordultak hozzánk, mikor házon belül már nem sikerült megtalálni, hova fut el a pénz. ERP és BI rendszereink az ilyen kérdések megválaszolására lettek kitalálva, és aranyat érhetnek bárkinek, aki túl akar tekinteni a kockás füzeten.

Minden az időzítésen múlik

Másik fontos keserű pirula, ami az életben maradáshoz viszont elengedhetetlen hasonló inflációs környezetben, az az árak, szolgáltatási díjak emelése. A vezetők igyekeznek ezt minden eszközzel elkerülni, olykor akár veszteséget is termelnek, mert reménykednek abban, hogy nem lesz szükséges meglépni az áremelést, azonban jelen állapotok szerint ez hiú ábránd. Amit viszont elérnek vele, hogy az addig “termelt” veszteséget egy nagyobb áremeléssel akarják korrigálni, ez pedig azonnal magával vonja a vásárlóvesztést. Mi hát a megoldás? Kádas a gyakori, apró áremelésekre esküszik, amihez viszont szükség van olyan eszközre, mellyel megjósolható a vásárlói magatartás, így az is, hogy mekkora drágulás milyen hatást eredményez az ügyfeleknél és az összbevételben. A modern vállalatirányítási és üzleti intelligencia szoftverek nem lehetnek teljesek árérzékenység-elemzés nélkül, ez pedig kiemelten igaz azokban a kényes időkben, amikre a 7blog cikkje is igyekszik felkészíteni.

A vásárlók magatartásának elemzése egyébként is kiemelt fontosságú, a döntéshozóknak azonnal látniuk kell, ha valami megváltozik ezen a fronton, hiszen még időben beavatkozva megakadályozhatják, hogy az ügyfelek máshová vigyék a pénzüket. Egy fejlett BI rendszer (így a Dyntell BI is) képes monitorozni a vásárlói viselkedést, figyelmeztetni ha eltérő mintázatot érzékel és segíteni megtalálni a megoldást a fogyasztók megtartására.

A tétlenség paradoxona

Felmerül a kérdés, hogy azok, akik még nem fektettek vállalatirányítási rendszerbe vagy üzleti intelligencia szoftverbe, azok miért pont most tennék, amikor láthatólag minden forintot meg kell majd fogni. Kádas egyszerűen válaszol erre: mert az elkerülhetetlen bevezetés később csak drágább lesz. A mai piacon a nagyvállalatoknál alapvetően számít az ipar 4.0 megoldások használata, ez a szemlélet pedig már a KKV-k között is terjedőben van, és ezen a szinten ugyan itthon, illetve a régiós piacon még előnyt jelent egy ERP vagy BI használata, jó eséllyel egy-két éven belül már standardnak fog számítani, és egyenesen piaci hátrányba kerül, aki nem kapcsolt időben. Ha pedig előbb-utóbb úgyis sor kerül a bevezetésre, érdemes előrehozni azt, hiszen nem csak a bevezetés inflációját védjük így ki, hanem lesz egy olyan megbízható rendszer a kezünkben, amit azonnal bevethetünk, hogy a cikkben taglalt technikákkal válságállóvá tegyük a vállalkozásunkat. ERP és BI rendszerek bevezetésére a legjobb pillanat évekkel ezelőtt volt, de a második legjobb pillanat pont most van.

Kétségkívül nehéz idők állnak a cégek előtt, azonban a nehézségek egyúttal lehetőségek is: azok, akik időben és okosan tudnak váltani, adekvát válaszokat adnak a problémákra vagdalózás helyett és képesek előre látni a következő negyedévnél, olyan pozíciónyerést realizálhatnak, ami normál piaci környezetben elképzelhetetlen lenne. 

A Dyntell számos digitalizációs eszközével örömmel támogatja a hazai KKV- és nagyvállalati szektort, ha érdekli a közös munka lehetősége, vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi link kattintva:

Kapcsolat felvétele

Tetszett? Ossza meg másokkal is!

Facebook
Twitter
LinkedIn