A projekt indító workshop tanulsága, hogy bár a Magyarországon működő klaszterek nem túl hatékonyak és aktívak, azonban az IT piac szereplői képesek és hajlandóak együttműködni.
IT összefogás az agráriumban
2016. február. 23

Nagyon aktív és gyümölcsöző munka eredményeképpen több projektötlet és munkacsoport alakult. A Dyntell az oktatási munkacsoport tagjaként szeretné elérni, hogy a magyar gazdaságok felfigyeljenek az informatikai eszközök hatékonyság javító hatásaira. Az egyik út, a Szent István Egyetem képzéseiben való részvétel, ahol a piaci szereplők a tapasztalat megosztásukkal segítik a hallgatókat a még szerteágazóbb tudás megszerzésében.
A másik út pedig a közösségi nyílt napok, melyeket a vidéki hatásközpontú településeken díjmentesen érhetnek majd el a gazdálkodók, ahol interaktívan megtekinthetik és beszélhetnek a felhasználásról az IT cégek szakértőivel, valamint azokkal a gazdákkal is, akik már tevőlegesen használják ezeket az eszközrendszereket.
A klaszter további célja, hogy mindehhez forrást, akár EU-s, akár a NAK által biztosított lehetőségeket nyújtson.