Keresés
Close this search box.

Business Superbrands díjat kapott a Dyntell

2015. június. 1.

A legjobb márkák közé került a magyar szoftverbrand

A nemzetközi szoftvercégek sorába emelkedett a Dyntell Magyarország Kft. azzal, hogy Dyntell márkája idén Business Superbrands díjat kapott. A vállalatirányítási, üzleti intelligencia, valamint egyéb üzleti szoftvereket fejlesztő cég Dyntell márkájával mára négy országban, köztük az USA-ban van jelen.

Idén nyolcadik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Business Superbrands díjakat, amelyet ebben az évben a Dyntell márka is kiérdemelt. A Superbrands nagy hangsúlyt fektet a fogyasztók elérésére így a bizottság értékelése 2015-ben is kiegészült a GfK Piackutató Intézet által a fogyasztók körében végzett online márkaismertség és kedveltség kutatással.

A díj egyben olyan pozitív visszajelzés a Dyntell brandről, amely szakmai alapon emeli ki a legjobbakat. A jelenleg 18 tagú, független szakemberekből álló zsűri a Bisnode adatbázis segítségével döntöttek arról, hogy mely üzleti márkák viselhetik a Business Superbrands védjegyet. A bizottság döntése alapján a Dyntell Magyarország Kft. márkáját, a Dyntellt érdemesnek találták arra, hogy elnyerje a Business Superbrands 2015 elismerést.

A díjat odaítélő bizottság az ágazat elismert szakembereiből áll, akik döntésükkel tanúsítjáka márka eddigi sikerességét és hitelességét. Fontos körülmény, hogy a jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet.

„A Business Superbrands az egyik legrangosabb elismerés, amelyet egy cég, vagy egy márka elnyerhet, így nagyon büszkék vagyunk arra, hogy idén a Dyntellt díjazta a szakmai zsűri” – mondta el Poór Károly. A Dyntell Magyarország Kft. marketingigazgatója hozzátette: „ritka alkalom, hogy egy magyar szoftvercég kap olyan díjat, amely egy multinacionális vállalatnak is büszkeségére válna.”

Poór Károly szerint a zsűri döntése azzal magyarázható, hogy a Dyntell Magyarország Kft. és a Dyntell márka mára megkerülhetetlen lett az üzleti szoftverek piacán. „Cégünk magyar szakértelemmel fejleszt vállalatirányítási (ERP), üzleti intelligencia (BI) szoftvereket, valamint számlázó, készlet- és útnyilvántartó, és webshop alkalmazásokat. Dinamikus fejlődésünket mi sem mutatja jobban, mint hogy mára már négy országban, köztük az Amerikai Egyesült Államokban is jelen vagyunk, innovativitásunkra pedig jó példa, hogy Google Glassre is fejlesztünk üzleti, logisztikai alkalmazást” – mondta el a marketingigazgató. Poór Károly szerint a Business Superbrands díj további ösztönzést jelent a Dyntell márka fejlesztésére, egyben bizonyítja: egy magyar szakértelemre alapozó vállalatnak lehet helye a legnagyobb nemzetközi cégek sorában.

További információ:
Poór Károly
Dyntell Magyarország Kft. – Marketingigazgató
+36 30 374 0319

Tetszett? Ossza meg másokkal is!

Facebook
Twitter
LinkedIn