2016-ban egy olyan garanciát alkottunk meg, mely a piacon jelenleg nem létezett. Ez a garancia azt a biztonságot nyújtja a vállalkozása számára, amit a
A kongresszus egyik szekciójának kérdése az volt, hogy hogyan lehet időben, jó adatokhoz jutni, amiből a vezetők képesek megfelelő döntéseket hozni. Az első fontos
Szakmai együttműködést kötött a VirtDB és a Dyntell, melynek célja, hogy a nemzetközi viszonylatban is megmérettetett magyar know-how-t együtt kamatoztassuk. Az együttes tudás lehetőséget biztosít a vállalatvezetőknek,
A szoftver-kiválasztási folyamat rendhagyónak mondható, azonban teljesen ésszerű és logikus döntés volt az ASS részéről a projekt méretét és összetettségét tekintve. A kiválasztás utolsó
A legjobb márkák közé került a magyar szoftverbrand A nemzetközi szoftvercégek sorába emelkedett a Dyntell Magyarország Kft. azzal, hogy Dyntell márkája idén Business Superbrands
Adózatlan cipőszállítmányt fogott az EKÁER2015. március 4. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal mintegy 25 ezer pár cipőt foglalt le a fővárosban, mivel a frissen
Az MLBKT szervezésében a közelmúltban tájékoztató fórumot tartottak az EKÁER-rel kapcsolatos gyakorlati kérdésekről, melyen kiemelt támogatóként vett részt a Dyntell Software. A rendezvényen előadóként jelen
Az EKAER informatikai támogatásának igénye a meglévő ügyfeleink és mások részéről is megszaporodott az elmúlt napokban, ezért utánajártunk a megfelelő pontokon, és tisztává vált
Megkezdték a Dyntell csoport vállalatirányítási rendszerének (ERP) bevezetését az első amerikai ügyfélnél, a partner egy nagy tejipari feldolgozó cég – tudtuk meg Poór Károlytól,